A kilencedik esküvő, amire idén hivatalos vagyok... A negyedik babahír (és a második keresztelő - ha ugye nem számítjuk, hogy Manócska két centit nőtt)... Az első autóavató és a második házszentelés...

És ugye az új albérlet nem játszik, meg hogy "megjavíttattam a biciklit", a "de jó, kishörcsögök születtek" vagy a "Gedeon végre rám nézett"...

Annyira nehezemre esik örülni mások örömének.

És csak pityergek, amikor a szülinapomon előugranak a barátok a vasvillás sufniból, a homokozó alól és az orgonabokorból. Mert én vagyok a világ leggazdagabb embere egy teljesen estére. Pedig azok miatt a napok miatt kellene sírni, amiken ezt elfelejtem, és kesergek, hogy már ennyi idős vagyok, és még semmire sem vittem az életben.

Minden nap jön valami ajándék, a megosztott öröm, dupla öröm, csak legyen, aki szeretetből ossza meg és nem felvágásból.

ui. amúgy a hörik már világgá mentek, a bicóm jól van, az albérletbe mindenkit szeretettel látok, és Gedeon... na neki szólhatna már valaki, hogy ne csak nézzen...